Károkat okoz a Samsung okostelefonja
Van-e remény a Samsungnak, hogyan készítsen marketingstratégiát?
A Samsung Note 7 okostelefon tömeges visszavonása elkerülhetetlenné vált az után, hogy egyre másra érkeztek a hírek a kigyulladó és felrobbanó készülékekről. A Samsung mindent megpróbált, hogy mentse a menthetőt, megpróbálta az akkumulátor cseréjével orvosolni a hibát boltjaiban, de az újabb modellek is lángra kaptak.
A márka megölte magát?
A kigyulladó telefonok híre bejárta a világot, tehát a biztonságosan üzemelő készülékek tulajdonosai is joggal kezdtek aggódni. A rossz marketing kampány tömegesen járta be a világot, nagyjából ugyan úgy mint az SMS. Az okostelefon gyártó cég nem engedhette meg magának, hogy tragédia történjen, hiszen az egyértelmű előjelekből már kiderült, hogy veszélyes a telefon, tehát egy komolyabb eset a cég teljes csődjét, jogi és büntetőjogi felelősségét is előhozhatta volna.
A Samsung Note 7 egyébként a legváratlanabb helyeken és pillanatokban kapott lángra. Amerikában a McDonalds-ban, repülőgépen, és egy terepjáró teljesen ki is égett miatta. Egyelőre úgy tűnik, hogy csak töltés közben, a nagyon feltöltött akkumulátorok voltak hajlamosak a robbanásra, de a marketingesek nem kockáztathattak tovább, a mobiltelefon gyártó visszahívta az összes készüléket. A vásárlók egy másik telefonra cserélhetik, vagy visszakapják a pénzüket.
A boltok marketingje
A boltok és webshopok marketingjét új nézőpontból kell néznie a cégnek, a felhasználók és vásárlók bizalmát el kell nyerniük valamilyen módon. A Samsung laptop gyártó és értékesítő részlege, a hordozható akkumulátorokat gyártó osztályhoz hasonlóan egyelőre jó hírnévnek örvend, erre talán alapozhat a márka.
A legtöbb Samsung termék megbízhatóan működik, ha megfelelően használják a terméket és a felhasználók elolvassák a használati utasításban a hogyan használjuk a hardvert részt.
A rendeltetésszerű használat egyébiránt minden rendszer, gumicsónak, bolt, számítógép, webshop és SEO eszköz esetében is ajánlott, hiszen így tudjuk elérni a kívánt eredményeket és a károsodástól is megvédhetjük magunkat.
- A Note 7 marketing fiaskójáról itt olvashatsz még.
- A hardverek, rendszerek, boltok, webshopok marketingjéről itt olvashatsz.
A marketing halála amikor egy cég készülékei ön és közveszélyesekké válnak. A Samsung Note 7 visszahívása marketing szempontból a gyárt egyetlen lehetősége volt, hogy a kampány sms legalább egy része célba érjen, és ne történjen baj, ami nem csak a cégnek és gyárnak árt, de börtönbe is juttathatja a tulajdonosokat is. Nagyon érdekes további témák: webshop marketing, okostelefon javítás, bolt kampány, hardver marketing, SMS küldés, Samsung szerviz.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: