Hogyan kapcsoljuk ki a laptop beépített védelmét

A Windows Defender ikonja

A szerveres beállítások az operációs rendszerben

A Windows Defender a Microsoft vírusirtója, melyet a Windows 10 és 8-as operációs rendszerbe épített be. Alapértelmezett védelemként ez lép működésbe a Windows telepítését követően addig, amíg nem telepítünk egy antivírust a laptopra. A laptop alapértelmezett védelmét ellátó Windows Defender az utóbbi időben nagy fejlődésen ment keresztül, mégsem pótolja a speciális alkalmazásokat.

A harmadik fél által gyártott vírusirtó programot letölthetjük a gyártó szerveréről, a legtöbbet ingyenesen is elérhetjük. Ne felejtsd el, hogy vírusirtó nélkül a laptop operációs rendszere többféle veszélynek is ki van téve. Ha saját antivírust szeretnél telepíteni a laptopra, előfordulhat, hogy az első lépés az, hogy ki kell kapcsolni a Windows Defendert.

A Windows Defender a 10-es operációs rendszerben megjelenik a tálcán az óra mellett, ha be van kapcsolva.

A program kikapcsolását a start menü, automatikus indítások menüjében tudjuk kikapcsolni, ha a jobb egérgombbal rákattintva kiválasztjuk a „Kikapcsol” menüpontot.

A Windows 10-es operációs rendszerben a Windows Defender beállításait a Start menüben találjuk, ahol a Beállítások almenüben a Frissítés és biztonság menüpont alatt találod a be ás kikapcsolás gombját.

A Windows Defender tehát a Windows telepítése után alkalmas a laptop alapvető védelmének ellátására, de a lehető leghamarabb érdemes vírusirtó programot telepíteni, különösen akkor, ha internet elérésre is használod a mobil számítógépet.

Hogyan kapcsoljuk ki a laptop beépített védelmét, ha profi vírusvédelmet szeretnénk telepíteni a laptopra, nem szervizben. A laptop operációs rendszerére telepített alapértelmezett vírusvédelmet, a Windows Defendert időnként ki kell kapcsolni, hogy alkalmazásokat telepíthessünk és ne csak egyszerű védelemmel legyen ellátva a mobil számítógép. További érdekes és izgalmas témákkal itt találkozhatsz: laptop, szerver, Windows, laptop, vírusirtó, Windows Defender, Szerver telepítés.

Címkék: , , ,
Tovább a blogra »